Kedves Olvasók!

 

Idén is megrendezésre került a nemzetközi Williams szindróma tábor, melynek kalandos, képes összefoglalója itt megtekinthető.

Tipp: a kis képekre kattintva, nagyobb méretben is megnézhetőek.

A tábort Olaszországban 2010.07.17-24 között, Cervarezza faluban, az Appenninek Nemzeti Park szívében szervezte meg idén az Olasz Williams Szindróma Társaság (http://www.sindromediwilliams.org/).

A táborba 12 országból, összesen 56-an érkeztek, országonként általában 4 Williams szindrómás fiatal és 2 kísérő. Résztvevő országok:

1.       Belgium

2.       Csehország

3.       Egyesült Királyság

4.       Finnország

5.       Hollandia

6.       Írország

7.       Magyarország

8.       Németország

9.       Olaszország

10.   Spanyolország

11.   Svédország

12.   Szlovákia

Magyarországot Pogány Krisztina, Kováts Noémi, Ménes Zsolt, Majláti István képviselte, Heiszer Kati és Boncz Bea kíséretében. Mindannyiunk nevében elmondhatjuk, hogy nagyon jól éreztük magunkat, rengeteg élménnyel és új baráttal lettünk gazdagabbak. Az egyszerűség kedvéért napi bontásban szedem össze az eseményeket.

 

1.       nap

Reggel 7:30-kor találkoztunk a reptéren és miután sikeresen megszabadultunk a csomagjainktól, gyors búcsút vettünk a minket búcsúztató kis csapattól és kezdetét vette az egész napos kalandos utazás. J Bár Bologna volt úti célunk, ezt egy prágai átszállással kellett megtoldanunk. Mindenki nagyon hősiesen viselte a repülést, persze a fel és leszállásnál azért volt egy kis izgalom.

Bolognában meglepetésünkre 10 fős Máltai Lovagrendes önkéntes fogadott ujjongva minket és mire észhez tértünk már csomagostul becuccoltak minket egy kis reptéri különterem ahol már vártak a sonkás szendvicsek, sütik és üdítők. Itt vártuk be aztán a többieket is. A következő meglepetés az volt, hogy megjelent két kedves, fiatal katona, akik először azt hittük, hogy a csomagok őrzésére lettek odavezényelve, de aztán kiderült, hogy a buszunkat is ők fogják vezetni, ugyanis a katonaságtól lett kölcsönkérve. Ezért nagyon buli volt, mert katonai busszal vágtattunk át fél Olaszországon, az egyetlen baja csak az volt, hogy a légkondi még ott is luxusfelszerelés egy ilyen közjárgányba, ezért kicsit megsültünk. J

 A buszozás egyébként elég hosszú volt, kb. 9-re érkeztünk meg Cervarezzabe a Sport Hotelba, ahol a szobáink, a meleg vacsora és persze az olasz csapat is már nagyon vártak minket. A kis hegyi faluból gyönyörű kilátás nyílt az Appenninek hegyeire, ami meg is ijesztett néhányunkat, hiszen a gyönyörű panoráma mellett az is rögtön látható volt, hogy nagyon magasan vagyunk. J

 

Egy kicsit a körülményekről. J Háromágyas szobákban kettesével voltunk elhelyezve, minden szobához tartozott külön fürdőszoba és rendes WC. Ez utóbbinak különös jelentősége lett, mert a kirándulásaink során meglátogatott helyek nagy részében a guggolós verzió hódított. J A kaja viszont jó volt, bár kicsit el lettünk rontva, ugyanis a tészták náluk tényleg csak előételként kerültek felszolgálásra és csak utána jöttek a sültek, meg a zöldségek, saláták, és elmaradhatatlan volt az édesség is. Egyszóval mindig talált magának mindenki valami „ehetőt”, időnként többet is, mint az ajánlott. J

Miután berobogott a második busz is, és ők is megvacsoráztak, volt a tábori köszöntés és az olaszok országbemutatója, utána alvás, ami rá is fért mindenkire, mert fárasztó volt ám az egész napos utazás és a friss hegyi levegő is fejbevágott egy kicsit minket.

  1. nap

Reggeli után buszokkal mentünk a falu sportpályájához, ahol Olimpiai csapatversenyt szerveztek nekünk. A piros, narancs, kék és zöld csapatok versenyeztek több állomáson is a pontokért. A csapatok 6-7 ország képviselőiből álltak össze és nagy lendülettel vetettük bele magunkat a versenybe. Pisti, Kriszti és Kati a narancs, Zsolti, Nono és Bea a piros csapatot erősítette. Nagyon büszkék lehettünk az elért eredményeinkre, hiszen a narancs csapat lett az első, a piros pedig a második helyezet.

Az egész délelőttös játék után kirándulni mentünk a Nemzeti Parkba, ahol csapatversenyes Activityt játszottunk.

Természetesen a kísérők találkozója és az országbemutatók (francia, spanyol, cseh) elmaradhatatlan részét képezték az estének.

  1. nap

Más néven a kihívás napja, hiszen ellátogattunk a közeli Cerwood kalandparkba (www.cerwood.it), ahol Robin Hood nyomába lépve másztunk a fák között kifeszített kreatívabbnál kreatívabb akadálypályákon. Jó érzés volt látni, hogy az egyébként hiperaktív, gyakran figyelemzavaros, mozgáskoordinációs problémával és tériszonnyal küzdő Williams szindrómás fiatalok, milyen bátran és ügyesen, odafigyelve vették az akadályokat és jutottak egyre magasabbra a fákon. Ebben minden bizonnyal nagy segítséget jelentett a nehézségekkel való közös szembenézés lehetősége és a közösség húzóereje is.

A kimerítő mászás után a park éttermében ebédeltünk, majd délután ismét csapatverseny következett, amikor is egy listán szereplő tárgyakat kellett a leggyorsabban összegyűjteni. Itt kétség kívül a legnagyobb kihívást egy élő állatka beszerzése jelentette, amit végül a piros csapatnak sikerült egy pók formájában leghamarabb becserkészni. Emellett kellett még állat rágta levelet, két fehér zoknit, száz egyforma dolgot, egy kedves mosolyt, valami puhát és még sok minden hasonló apróságot gyűjteni.

 

A szállóba visszatérve az ajándékba kapott fehér pólókat kezdtük el kifesteni sablonok segítségével.

Vacsoránál nagy meglepetésként születésnapot is ünnepeltünk tortával és énekléssel, ugyanis Krisztink pont ezen a napon lett 27 éves! Boldog szülinapot!

Este megnéztük a németek és a belgák bemutatóját, valamint előadtuk a sajátunkat is. Ami egyedi volt a miénkben, hogy a fiatalok szempontjából fontos helyeken és jellegzetességeken keresztül mutattuk be az országot, ami nagy tetszést aratott. Emellett meglepetésként és köszönetként az olaszok szervezői munkáiért elénekeltük a Tondo, tondo című dalt olaszul, amit a hétvégéken tanultunk Katitól. A kóstolóként vitt gyulai kolbászt is gyorsan elfogyasztották.:)

  1. nap

Ramisetoba utaztunk busszal, ahonnan egy fél órás sétányira jutottunk el a Calamone tóhoz. A hegycsúcsok közötti kis völgyben található tó és környéke valóban mesébe illő látványt nyújtott. A tó körbesétálása után a parton piknikeztünk és pihentünk, majd aki akart labdajátékokban vehetett részt. Közben találkoztunk a híres ventasso-i lovakkal is

 

Délután nagyon mókás program volt a kincsvadászat, amikor is karkötőket rejtettek el az erdőben a fák és bokrok ágain, amit aztán „kincsvadászat” formájában össze kellett gyűjteni.

A szállodába visszatérve lehetőség volt elsétálni a falu központjába, ahol fagyiztunk és vásárolgattunk.

Ezután szintén izgalmas program következett, hiszen közös pizza sütést szerveztek nekünk, ahol mindenki maga készíthette el a pizzáját, amit ott rögtön, a szemünk előtt kemencében sütött ki a nagy kedvencünkké vált „Pizza király”. Magyon finom volt!:)

Az esti országbemutatót az írek és a szlovákok tartották.

  1. nap

Castelnuovo Montiba kirándultunk, ahol szintén csodálatos kilátást nyílt az Appeninekre. A sziklához épített kis templom is hangulatossá tette a helyet. Innen indultunk el megmászni a hegyet, hogy eljussunk egy kisebb rétre, amely kilátóként is funkcionál. Sajnos a végén nem tudtunk feljutni odáig a nagyon meredeknek és bokát veszélyeztetőnek tűnő hegyi út miatt, de így is elég messzire felmásztunk és sok szépet láttunk.

Visszatérve a templom melletti étterembe fogyasztottuk el a magunkkal hozott hideg ebédet, majd ismét csapatverseny következett, csapatonként 4 db, a képen is látható kis padot kellett készítenünk a túra alatt összeszedett gallyakból. Ezek között szépségversenyt szerveztek, amiben ezúttal a zöld és a kék csapat bizonyult eredményesebbnek.

A délutáni sajtműhelyes látogatás sajnos elmaradt, mert bár előre meg volt beszélve és mi is időben odaértünk, a mester másfél óra várakozás után sem érkezett meg, így feladtuk és visszamentünk a szállodába. Viszont annyira azért nem jártunk rosszul, mert az utolsó napon meglepetés ajándékcsomagot küldött mindenkinek a műhely egy hatalmas szelet parmezán sajttal, késvágóval és sapkával. J

Este a finnek és az angolok országbemutatója után bingóztunk és megkóstolhattuk a nutellás pizzát.

  1. nap

Délelőtt ellátogattunk a híres pisztráng telepre, ahol megismerkedhettünk a pisztrángok természetes és mesterséges szaporításának módszereivel, a modern halgazdálkodás lehetőségeivel. Ezt a túrát mindenki nagyon élvezte, sok érdekességet láttunk, hallottunk. A túra végén mindenkinek lehetősége volt horgászni is. A megfogott halak egy részét magunkkal vittük és vacsorára azt készítették el nekünk. A feleslegesen kifogott halakat természetesen visszaengedtük.

Délután visszatértünk Cerwoodba, ahol megebédeltünk, majd a kísérők kaptak lehetőséget a mászásra, így kipróbálhattuk a fekete, a szuperfekete és a sokunknak valóban lehetetlen „lehetetlen” pályákat. A fiataloknak eközben kis játékokat szerveztek, de többen érdeklődéssel szemlélték, ahogy a kísérőik 3-4 méter magasságban szenvednek a pályákon. J

Este volt a svédek és a hollandok bemutatója, majd az egész héten várva várt diszkó, ahol a szálloda személyzete is velünk bulizott.

  1. nap

Ez már a nagy búcsúzkodás napja volt sok sírással, ölelgetéssel és pakolással, de azért ezt a napot is aktívan töltöttük, szintén a fákon mászkálva, de most ismét a fiatalokkal, akik felbátorodva a kísérőik  előző napi akrobatamutatványain és a saját sikerélményeiken fokozták a nehézséget és elhagyva a „gyerek pályát” a közepes szintű pályákat is teljesítették.

Az ebédet követő díjátadón mindenki kapott oklevelet és kis ajándékcsomagot, aminek mindenki nagyon örült és nagyon büszke volt. Eredményt hirdettek a csapatok közötti fotóversenyben is, ahol 12 témakörben kellett a fiatalok által készített képeket nevezni (pl. valami kör alakú, kéz, felhő, valami amit szeretünk Olaszországban és amit nem, fáradtság stb.). Ezt a versenyt a piros csapat nyerte, köztük Nono a boldogságról, és Zsolti a félelemről szóló fényképével.

Este a Cerwoodban grilleztünk és vacsoráztunk, természetesen buliztunk és tábortüzet is gyújtottunk.

  1. nap 

A korai 5:00-ás ébresztő után, 5:30-kor már reggeliztünk, és 6:00-kor indult a buszunk a reptérre. Itt megint megkaptuk a már jól ismert kistermet (sajnos most kaja nélkül), meg egy aranyos bácsit, aki terelgette és segítette a csapatokat a csomagok körül és kapuhoz jutásban. A segítségével mi is bejutottunk mindenhova soron kívül, bár így is nagyon sokat kellett várnunk, hiszen 8:45-re már ott voltunk és a mi gépünk csak 14:30-kor indult. Ez az idő viszont lehetőséget adott rá, hogy pizzázunk még egy utolsót, ill. mindenkit el tudjunk búcsúztatni.

Miután feljutottunk a gépre minden simán ment, a srácok már rutinosan vették az akadályokat és a kis gép rázkódást, a propellerek dübörgését stb. A prágai 20 percre csökkent átszállási időt is megoldottuk, így a csomagjainkkal együtt, gond nélkül landoltunk 18:30-kor Budapesten.

 

KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK A LEHETŐSÉGET, HOGY MINDZEKET AZ ÉLMÉNYEKET KÖZÖSEN ÉLHETTÜK ÁT!

Nonó, Zsolesz, Pisti, Kriszti, Kati és Bea